Friss képek a Büki Mesevonatról

A mai már a második alkalom volt 2014-ben, hogy zakatolásba fogott a Mesevonat Bükön és mindjárt kettő is, hiszen - talán a jó időnek is köszönhetően - annyian akartak velünk utazni, hogy egy pótszerelvényt is be kellett állítani! :) Remek hangulatban vonatoztunk el Bükfürdőre és vissza, közben a gyerekek még egy kis arcfestésen túlestek - már aki akart. :)
Nagyszerű hangulatú előadást láthatott a közönség aztán a Kóczán-háznál, majd a kemencéből frissen, melegen kikerült langallót, pizzát fogyasztották el. Élményekkel gazdagon, piros szívecskével arcukon, teli hassal, vidáman integetve indult tovább a csapat a kisvonattal.
Jövő pénteken újra találkozunk! :)